Általában a Lonely Planet útvonalait követem utazásaim során, de Kambodzsa esetében a Személyes Utazási Tanácsadás csapata állított össze nekem egy sokkal egyedibb és kalandosabb utat, olyan tömegközlekedési eszközökkel és lehetőségekkel, ahol könnyen lehet vegyülni a helyiekkel, megismerve az ő mindennapjaikat és megpróbálni kicsit távolabb maradni a „túlturistás” helyektől, illetve azokat is utazóként megtekinteni és megélni, nem pedig turistaként. Peti úgy adta az instrukciókat és vázolta fel napról napra a programokat, mintha azt magyarázná, hogyan jutok el a Deák Ferenc térre a Nyugatitól. Percre pontosan kaptam az utasításokat a repülőről való leszállástól kezdve egészen az utazásom végéig – mikor hol legyek, mire szálljak fel, kb hány óra lesz az út, hol kell átszállni, hol mit kérdezzek meg, mikor és hol vegyem meg a jegyeket, hol béreljek biciklit, merre menjek, mit érdemes megnézni, mivel érdemes utazni… És minden pontosan úgy volt ahogy mondta, busz, vonat, hajó, tuk-tuk. Az itiner folyamatosan nálam volt és pontról pontra követtem, megkönnyítve az utazást. Rengeteg időt spóroltam meg azzal, hogy nem nekem kellett felfedezni a lehetséges útvonalakat A-ból B-be, hogy hova hogyan és mikor tudok eljutni, hanem már a kezemben volt egy kész terv és kizárólag a látnivalókkal kellett foglalkoznom és így teljesen ki tudtam kapcsolódni és átérezni a kambodzsai kultúrát. A személyes utazási tanácsadást mindenkinek ajánlom, azoknak is, akik sosem utaztak egyénileg és azoknak is, akik már sokat utaztak különböző helyekre, mivel Peti helyismerete nagyban megkönnyíti az utazásszervezést!